2011. március 23., szerda

Márványsajtos-diós fokhagymakrémleves

A krémlevesek a kedvenceim közé tartoznak, a fokhagyma is a kedvenceim közé tartozik, ebben a levesben pedig nagyszerűen összeillenek. Kell ennél több? Az eredeti recept Mónikától származik, azért írom le még egyszer, mert módosítottam rajta egy keveset. 

Hozzávalók 2 személyre:
6 gerezd fokhagyma
4 dkg márványsajt
1 evőkanél liszt
2 evőkanál olívaolaj
2 dl tejszín
2,5 dl víz
2,5 dl tej 
fél marék dió
bors

A lisztből és olajból világos rántás készítettem. A zúzott fokhagymát hozzáadtam a rántáshoz, majd felöntöttem a tejjel, vízzel, tejszínnel, sűrű kavargatások mellett, nehogy csomós legyen. Amint forrni kezdett, a kis darabokra vágott márványsajtot belekevertem. Megvártam míg rottyan egyet és levettem a tűzről. Borsoztam, icipici sót adtam hozzá, de csak kóstolás után, mert ugyebár a márványsajt is elég sós. Végül fél marék apróra tört diót tettem bele. Emberem levesgyöngyöt követelt bele, de mivel nem volt itthon, megette így is és elégedetten nyugtázta, hogy jó volt. 





2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ízlett, főleg, hogy az "emberednek" is! Abszolút hiszek abban a mondásban, hogy a férfi szívéhez a gyomrán át.....

    VálaszTörlés
  2. Igen, szerintem is totál igaz sokszor... Ha a "megszerzésükben" nem is mindig, de a megtartásukban annál nagyobb szerep jut a kajának.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...