2011. március 22., kedd

A sűrített tej esete a habtekercs formával

Viki nemrég a saját és a blogja szülinapját együtt ünnepelte, aminek alkalmából egy remek játékot kanyarított! Egy meglehetősen szürrealista fényképen látható valamit kellett megfejteni. Sokáig próbálkoztunk, végül egy kis segítséggel kitaláltam, hogy nem Lenin micisapkájáról, hanem árnyékáról volt szó. Viki és unokája három nyertes sorsolt, én vigaszági nyereményt kaptam, amit nem értek, mert vigasztalni nem kellett, sőt! :) Nagyon örültem a rejtélyes dolognak, de mivel Viki egy ráncfelvarró céget üzemeltet titokban, nem árulta el, mit kapok. 

Már fonnyadt lettem a kíváncsiságtól, meg több helyen kilyukadt az oldalam, de tegnap végre megérkezett postán az ajándék. Futottam érte, gondoltam már a postán kibontom, de annyiszor körbe volt tekerve ragasztóval, hogy nem tudtam. A csomag meglepően nehéz volt, a tartalma részhez az volt írva, hogy alkatrész. Na, futás haza, ollót kirángatni a fiókból és galád módon feltéptem a gondosan és szépen becsomagolt ajándékot... A csomagolás alatt újabb doboz, rajta felirat: elektromos kés. Azért gyanús volt, hogy ahhoz képest milyen nehéz és hogy zörög. Miután sikerült a dobozt is kinyitni, előbukkant belőle 2 doboz sűrített tej és 2 csomag habtekercs forma :) 

Viki előre kitalálta a gondolataimat, hogy mit szerettem volna legközelebb készíteni és pont azon gondolkoztam, honnan keríthetnék 40 dkg sűrített tejet :) De hogy mi lesz ez, azért most titeket furdaljon a kíváncsiság! A habtekercs forma pedig szintén nagyon jókor jött, még soha nem használtam ilyet, pedig nagyon szeretem! Nem is kell mondanom, hogy a család rögtön bejelentkezett tesztelésre :)

Ugye tudjátok, hogy húsvét hétfőn nem lesz víz? A fél Dunát rám kell locsolni, hogy visszanyerjem a fiatalságom, hátha segít utólag is. :)

Még egyszer nagyon szépen köszönöm Vikinek az ajándékot! Majd sok-sok recepttel hálálom meg, amit az ajándékokkal, ajándékokból készítettem.

4 megjegyzés:

  1. Ó, Tücsi! Hát tippelj, miért áhítoztam a sűrített tejre? :) Köszönöm a gratulációt!

    VálaszTörlés
  2. Titi ! örülök, hogy megérkezett, s annak is, hogy örültél neki. Bevallom kicsit nagyon is kicsinek találtam az ajándékod, de se betervezve nem volt, se időm nem volt más után futni :)

    Csak halkan jegyzem meg, hogy nemcsak habrolót, hanem sajtos rolót is készíthetsz vele.

    Tippeljek? --- nem is tudom, de talán karamellcukorkát fogsz a sűrített tejből készíteni :)
    Ha nem találtam se baj, majdelárulod.

    VálaszTörlés
  3. Viki! Nekem ne szabadkozz!!! Hasznos és kreatív dolgokat kaptam tőled, valószínűleg életemben nem kóstoltam volna ilyen sűrített tejet, ha nem nyerek nálad.

    Nem, nem karamellcukor, bár azon is elgondolkodtam. Legyen akkor egy kicsit még titok :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...