2011. április 4., hétfő

Máktorta csokival és citromkrémmel gluténmentesen

Csiperke fantasztikus máktortáját alapul véve sikerült édesanyámat megörvendeztetni a születésnapján ezzel a finomsággal. Sajnos az orvos most kemény diétára fogta, mert lisztérzékeny gyanús és tejterméket is csak módjával fogyaszthat. Így néhány hozzávalót át kellett variálnom, de az ízek így is  nagyon jól harmonizáltak.

Hozzávalók 22 cm-es tortaformához:
15 dkg darált mák
20 dkg olvasztott margarin
1,5 dl kókusztej
8 dkg cukor
10 dkg csoki összetörve
2 púpozott evőkanál kukoricaliszt
3 evőkanál víz + 1 teáskanál jamaicai rumaroma

A citromkrémhez: 
2 egész tojás
12 dkg cukor
1,5 citrom leve
1 citrom reszelt héja
5 dkg margarin

A tésztához valókat összekevertem, kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformába öntöttem és előmelegített sütőben 25-30 percig sütöttem. A csoki 46 %-os kakaótartalmú volt, figyeltem, hogy az se tartalmazzon nyomokban se glutént. A kókusztejet jelenleg házilag állítottam elő, az alábbi módon: 2 dl forrásban lévő vízhez 100 gr kókuszreszeléket kevertem, lefedtem és egy jó órát állni hagytam. Utána leszűrtem a reszeléket, kicsit át is nyomkodtam egy kiskanál segítségével, így lett 1,5 dl. A kókuszzsírt a tetején hagytam, hogy ne vízszerű, hanem tejszínesebb legyen. Egy kis félreolvasás végett tettem bele 20 dkg margarint, Csiperke eredetileg 2 dkg vajjal készítette, de így se lett rossz.

A krémet teljesen úgy csináltam, ahogy Csiperke. A tojásokat kikevertem cukorral, hozzáadtam a reszelt citromhéjat, aztán gőz felett kevertem tovább. Mehet bele a vaj, ha az elolvadt, akkor a citromlé is. Miután besűrűsödött, még egy ideig kevertem, míg a krém szépen le nem jött a fakanálról. A citromkrémet szépen elegyengettem a félig kihűlt torta tetején. Egy órát üdült a hűtőben, majd rituálisan feláldoztuk egy pohár pezsgő kíséretében.

Nagyon fincsi lett, mindenkinek ízlett, annak ellenére, hogy a család férfitagjai se a mákért nem rajonganak, se nem édesszájúak. Ha ezt tudtam volna, hogy náluk is ekkora siker lesz, akkor bátran készítettem volna dupla adagból a tésztát, a krémet pedig másfélszeresére. Ajánlotta is ezt a verziót Csiperke, ha tortásabb kinézetű süteményt akarok, de tényleg nem hittem volna, hogy a fiúk is ennyire odalesznek érte. 

7 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy, guszta a tortád, édesanyád biztosan örült.

    VálaszTörlés
  2. Köszi Rita, de az ötletgazda Csiperke, neki köszönhető a torta :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Na, most újra megkívántam! Az utóbbi idők legsikeresebb süteménye volt nálunk is...:)
    A kókusztej nagyon tetszik. Már most kattog az agyam, hogy mit csinálhatnék belőle.
    Köszi az ötletet!

    VálaszTörlés
  5. Hmmmm... ez biztosan nagyon finom. Érdekes, hogy ez a tej és a liszt tiltás, szinte olyan, mint a paleo étrend. Hallottál már róla? (elmélet miszerint a civilizációs betegségek oka, a nyugati típusú étrend, és ha a zsákmányolók étrendjét fogyasztjuk, a bajok javulnak-röviden). Éppen érdeklődö e téma iránt ezért is örülök ennek a finom sütinek!

    VálaszTörlés
  6. Csiperke, ez az ötletek cseréje :) Tuti, hogy sokszor készül majd ez a torta, mert amellett, hogy nagyon finom, elég gyorsan meg is van.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Bonca :) Igen, hallottam már róla. Szerintem meg fog növekedni az ilyen típusú ételek száma a blogon, mert nem olyan egyszerű átállni a tej- és gluténmentes táplálkozásra és szeretnék néhány jó ötletet adni anyunak :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...