2012. október 21., vasárnap

Bazsalikomos-citromos pisztráng krumpliágyon

Aki egyszer kóstolta a szilvásváradi füstölt pisztrángot, az tudja, miért ez a kedvenc halam. Sajnos ezt otthon képtelenség még csak megközelíteni is, de nagy ritkán, amikor pisztrángot veszek, mindig a szilvásváradi ízek emléke hajt. 

Hozzávalók:
2 kisebb pisztráng
1 citrom
néhány levél bazsalikom
4-5 szem krumpli
2 teáskanál zöldfűszerkeverék
só, bors



A halakat megmostam és papírtörlővel leitattam róluk a vizet. Kívül belül megsóztam. A jó alaposan megmosott citromot felkarikáztam és a bazsalikommal együtt elrendeztem a pisztrángokban. Egy tepsit vékonyan kiolajoztam olívaolajjal. A karikára vágott krumplit zöldfűszerkeverékkel megszórtam és ráfektettem a pisztrángokat. Körülbelül fél órát sütöttem előmelegített sütőben. Ha a szemük már fátyolos és a bőrük hólyagos, akkor biztos megsültek. 


Előnye, hogy gyorsan elkészíthető, nem kell sokat mosogatni utána és együtt megvan a köret és a főétel. Viszont meg kell hagyni, nem túlzottan éreztem a bazsalikomot, talán összeaprítva jobban átvenné a hal az ízét. Viszont a citromból jobb lett volna bioval próbálkozni, mert akárhogy is, éreztem valami kesernyés ízt is mellé... Legközelebb kipróbálom azt a módszert, hogy 9 napig áztatom a citromot, minden nap cserélve rajta a vizet.



1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...