2012. október 8., hétfő

Kelkáposztatekercs

Bár ősz van, mégis a Tavaszi ételek című kiadványból főztem meg néhány módosítással ezt a receptet. A kelkáposzta ugyanis március kivételével egész évben elérhető. A kelkáposzta főzeléken és rakott kelkáposztán kívül is elkészíthető. Ami pedig különösen tetszik a receptben, hogy egyszerre tudom húsosan és húsmentesen is elkészíteni. A könyvért köszönet Nórinak, a Fitt nők blog szerzőjének!  


Hozzávalók:
kisebb fej kelkáposzta
1 fej vöröshagyma
4-5 szem krumpli
fél teáskanál kömény
tejföl
só, bors

A káposzta nagyobb leveleit sós vízben kissé megpároltam. A hagymát üvegesre pirítottam és a meghámozott, apróra vágott krumplit kevés vízzel hozzáadtam. Lefedtem, sóval, borssal, köménymaggal ízesítettem, és addig főztem, míg puha nem lett.  Előmelegítettem a sütőt és egy tepsit olajjal kikentem. A krumplit összetörtem, de nem annyira pépesre, mintha pürét készítenék belőle. A káposztalevelekre tettem két evőkanálnyit a krumpliból és feltekertem őket. A párom káposztáiba került egy kis csirkecomb is. Elrendeztem őket a tepsiben. A káposzta belső, kisebb leveleit pedig apróra vágtam és a tekercsek köré szórtam. Maradt egy kis krumpli, amit a tekercsek tetejére halmoztam, amit pedig megkentem tejföllel és egy kis frissen őrölt borsot szórtam rá. 

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...