2011. szeptember 19., hétfő

Sárgarépalepény

Ma vendégeink voltak, nekik készítettem ezt az eredetileg sütőtöklepénynek indult étket. A recept a születésnapomra kapott Kreatív konyha, vegetáriánus ételek című szakácskönyvből származik, amit ezúton is köszönök szüleimnek :) Majd sokat forgatom, meg főzőcskézem belőle nekik is. Nagyon étvágygerjesztő receptek vannak benne. 

Hozzávalók:
1 közepes vöröshagyma
10-15 dkg sajt
3 izmos sárgarépa lereszelve és megpárolva
6 réteslap
3 evőkanál tejföl
2 tojás 
ízlés szerint chilipor és bors
kevés petrezselyemzöld bele és a tetejére

Egy a réteslapok méretének megfelelő tepsit vékonyan kikenek olajjal, majd a réteslapok egyik oldalát is megkentem és egymásra fektettem őket úgy, hogy maradjon pereme. Az apróra vágott vöröshagymát megfuttattam olajon. A sárgarépát és a sajtot lereszeltem, a répát egy kevés vízzel és olajjal megpároltam és hagytam kicsit kihűlni. Aztán a répához kevertem a tojássárgákat, a tejfölt, a sajtot, hagymát és a fűszereket. A tojásfehérjéket felvertem kemény habbá és óvatosan a répás keverékhez adtam. Finoman összeforgattam, majd szétterítettem a réteslapokkal kibélelt tepsiben. Előmelegített sütőben fél óra alatt készre sütöttem. Lehet, hogy kicsit pepecselősnek tűnik, de nagyon gyorsan kész voltam vele. Ez a nagyszerű és hathatós segítségnek köszönhető, amit a párom nyújtott a répa és a sajt lereszelésében :) 

3 megjegyzés:

  1. Milyen jó ötlet! Szerintem ezt én is kipróbálom, csak sima feltekert rétesként....

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes, Isten éltessen utólag is, szép ajándékot kaptál.

    VálaszTörlés
  3. Egy Kreatív konyhára jellemző, hogy újít a dolgokon és ez így helyes :) Kóstolót dobjál belőle!

    Köszönöm Kati! Majd még osztok meg belőle jó ötleteket, recepteket :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...