2012. augusztus 20., hétfő

Juhtúrós-spenótos kence

Lehet bele mártogatni, lehet kenyérre, pirítósra kenni és lehet csak úgy kanállal nekiesni. 

Hozzávalók:
1 tömlős juhtúró, 10 dkg körül
8-10 dkg spenót
negyed vöröshagyma
opcionálisan fél gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors

Igazából egy pár kanál maradék spenótfőzelékből remekül el lehet készíteni. Akkor nem szükséges extra hagymát és fokhagymát hozzáadni. Spenótlevelet finomra összeaprítjuk (lehet fagyasztott spenótból is készíteni). Kevés olajon a hagymát üvegesre pirítjuk, majd a fokhagymát is hozzáadjuk és kicsit kevergetjük. Aztán mehet rá a spenót, só bors. Miután kihűlt, keverjük össze a juhtúróval. Őszintén szólva, nem nagyon ízlett a tömlős juhtúró, ezért egy ízesített alternatív elkészítési formát találtam ki neki, hogy ne vesszen kárba. Többnyire kimérőset veszek a piacon, az mindig bevált, de tömlősből is lehet, hogy vannak jófajták is.  

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...