2014. március 14., péntek

Medvehagyma krémleves

A medvehagymával való ismeretségem Nórának köszönhetem, a Fitt Nők blog szerzőjének, aki 2011-ben küldött egy csomaggal. Most ismét dúl a szezon, piacon, közértben, de még a villamosmegállóban is beszerezhető. Mostanában főleg krémleveseket készítek, így természetesen lett medvehagymából is.



Hozzávalók:
1,5 csomó medvehagyma
1 közepes krumpli
1 gerezd fokhagyma
kevés olívaolaj
1 zöldségleves kocka
bors, só
3 nagy evőkanál tejföl
Tetejére: reszelt sajt, pirított kenyérkocka, magvak, amit szeretnétek

A fokhagymát megfuttattam az olívaolajon, majd az alaposan megmosott, felvágott medvehagymát rádobtam és kevergetve kicsit megfonnyasztottam. Ezután adtam hozzá az apróra vágott krumplit, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, és fűszereztem. Fedő alatt addig főztem, míg a krumpli megpuhult, aztán botmixerrel pürésítettem. Adtam hozzá még egy bögre vizet, meg 3 jó nagy evőkanál tejfölt, aztán kisebb lángon újra melegítettem, de nem vártam meg, hogy forrjon. 
Tetejére reszelt sajtot, pirított kenyérkockát tettem, meg egy kis maradék apróra vágott medvehagymát. Két személyre lett elegendő ez az adag.





1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...