2011. április 12., kedd

Dömsödi rakott kifli - vendégposzt Rékától

Egy kedves ismerősöm küldte nekem ezt a receptet. Szóval a leírás egy az egyben Rékától származik, a képeket meg én készítettem róla a tesztelés során :) 


A 3. verzió szerint készítettem, üvegben eltett csiperkegombából. 5 kiflit használtam fel hozzá, fél kg pulyka darált húst, 4 tojást. Csak a viszonyítás kedvéért, ebből úgy saccolom legalább 4-5 adag lesz, de tényleg tetszés szerint variálhatóak, akár a komponensek is. Végül még egy kicsi reszelt sajtot tettem a tetejére. 


Köszönjük a receptet, Réka, párom nevében is :) Nagyon finom, kiadós ebédünk lett.

Hozzávalók:
kifli
darált hús
gomba
tojás
tej
tejföl
olaj
margarin
só, bors

(mennyiséget direkt nem írtam, minden tetszés szerint variálható)

Elkészítés:

Első lépésként tegyük fel a tojásokat főni. Ezután célszerű a húsos részt elkészíteni, amit többféleképpen is megtehetünk.

1. verzió: egy kis olajon megfuttatjuk, majd megpároljuk a darált húst. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

2. verzió: felaprítunk egy vöröshagymát, amit megfuttatunk az olajon, majd erre dobjuk a darált húst és a kettőt együtt pároljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Ennél a két verziónál egy másik edényben elkészítjük a gombát. Ehhez a gombát tetszőleges vastagságú szeletekre vágjuk, és megpároljuk. A gombát is megborsozzuk egy kicsit.

3. verzió: a 2. verzió szerint járunk el, de amikor a hús már közelít az elvárt állapothoz, rádobjuk a szeletelt gombát is és együtt pároljuk tovább. Legutóbb én így készítettem. Nagyon ízletes lett. Bátran ajánlom mind a három változatot, eddig mindig elfogyott, bárhogy is készült.

Amíg a hússal-gombával bíbelődünk a tojás is épp megfő. Öntsük le róla a vizet és hűtsük le, hogy meg tudjuk majd hámozni.

Amíg a tojás hűl, tegyünk fel tejet főni. Hogy mennyit? Hát ez változó. Még nem sikerült a pontos mennyiséget belőnöm. Leginkább a tepsi méretétől, és ezzel egyenesen arányos módon a kiflitől függ a mennyisége. A kifli is egy olyan összetevő, ami a legkülönbözőbb verziókban kapható, ezért nehéz megsaccolni, hogy mennyi kell. Sima kifliből mondjuk kell 10 db. De csináltam már nagyobb, egyenes kifliből, ebből mondjuk elég 4-5 darab, de készítettem már bagettből is, ebből természetesen elég egy A legutóbbi adaghoz a nagyobb, egyenes kiflis verziót választottam és természetesen a jól bevált retró mákos tepsit. Na nem a hazai családi méretűt, csak a kisebb fajtát. Ehhez végül kellett ¾ liter tej. Első körben mondjuk csak ½ litert szoktam felforralni, aztán amikor látom, hogy kevés lesz, akkor teszek még oda.

Akkor jöjjön az összeállítás!! Elsőként margarinnal ki kell kenni a tepsit. Ezt megéri jó vastagon megtenni. Isteni finom lesz az alsó réteg kifli tőle A kifliket felkarikázzuk, majd a mákos gubához hasonlóan (felénk kifliből készül az is) belemártjuk a felforralt tejbe. Az én technikám a következő: fogok egy szűrőlapátot, amire rádobom a kiflikarikát. Ezt belemerítem a tejbe, majd egyből ki is veszem, hogy ne ázzon át teljesen. Egy villával megfordítom a félig átázott kiflit, majd a másik oldalt is megmerítem. Hogy miért jó ez így? Így nem ázik el teljesen a kifli, még kezelhető és nem marad teljesen száraz része sem.

Ha beledobod a tejbe, vagy sokáig áztatod, akkor utána nehezebb szépen lepakolni, mert teljesen szétesik. Egy nagy massza lesz csak belőle.

Na, szóval szépen beáztatgatom a kiflikéket és szép sorban lepakolom őket egymás mellé a kikent tepsibe. Ha megvan a „kibélelés”, akkor jöhet a következő réteg. Ez nem más, mint a husi. Ha egyben készítettük el a gombával, akkor terítsük egyben a lepakolt kiflire. Ha külön pároltuk meg a gombát, akkor először terítsük le a húst, majd tegyük rá a gombát. Erre jön a tojás. Tojásszeletelővel vágjuk szép kis szeletekre a tojásokat, majd pakoljuk az eddigiekre. Mi nagyon szeretjük a tojást, ezért jó sok tojást szoktam főzni A tojásra jön ismét a kifli réteg. Szépen fedjük be az egészet a tejbe mártogatott kiflikékkel. Itt már látszik, hogy mennyi kifli és tej kell. A maradék meg úgyis elfogy a következő reggeli alkalmával, így nem lesz kidobott pénz abból sem Az egész tetejére pedig jöhet egy jó nagy rakás tejföl. Én egy nagy dobozos tejfölt szoktam megsózni és szétkenni a tetején.

A sütőt menet közben érdemes bekapcsolni és egy kicsit előmelegíteni. Ha összeállt a remekmű, akkor toljuk be a sütőbe a tepsit és addig süssük az egészet, amíg a tetején a tejföl szépen megpirul. Ez is ízlés kérdése. Persze, ha már nem tudjuk kivárni, hogy egyenletesen megpiruljon, mert annyira vonzanak már az illatok, akkor kapjuk ki a sütőből és essünk neki. Természetesen isteni finom. Egy kis csemegeuborkával meg lehet még fejelni az ízhatást.

Jó étvágyat hozzá!!

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, finom lehetett.

    VálaszTörlés
  2. Mindenkinek bátran tudom ajánlani :)

    VálaszTörlés
  3. Mákos tepsiiiii :):):) Abban az igazi :)
    Egészen úgy tűnt, mintha ízlene a párodnak :P

    VálaszTörlés
  4. Hát igen Réka, ha hajlandó két napon ugyanazt enni, az nagyon ízlik neki :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...