2011. november 18., péntek

Tökösségek 1. - Sütőtöklepény

Az ilyen kis háztartásoknál mint a miénk is, időnként gondot jelenthet, hogy hová tüntessünk el egy-egy nagyobb adag sütőtököt. Amikor hazahoztam a jó két kilós nagydobosi tököt, még nem aggódtam ezen. Hiszen végül is csak egy fél tököt vettem. És aztán megkezdődött a feldolgozás... Most egy kisebb sorozatban szeretném megosztani az eredményt, hátha másoknak is ötlettel szolgál a tök eltüntetéséhez.

Hozzávalók:
nagydobosi sütőtök, kis kockákra vágva (másfajta sütőtök is lehet)
6 réteslap
10 dkg trappsita
2 evőkanál tejföl
1 nagy hagyma
2 tojás
chilipor ízlés szerint
1 evőkanál petrezselyemzöld + a tetjére
kevés olívaolaj
só, bors

A réteslapok egyik oldalát vékonyan megkentem olívaolajjal, majd a tepsit is kikentem, belefektettem az első réteslapot úgy, hogy maradjon 3-4 centis pereme, aztán sorban a többit is ráhelyeztem. A sütőtököt meghámoztam, kockákra vágtam és megfőztem enyhén sós vízben. Amikor megpuhult, a főzőlevet leöntöttem róla és krumplinyomóval összetörtem. Ezt a műveletet egyszer végeztem el, aztán a többi recepthez is ebből a tökpüréből használtam, két-három napig eláll a hűtőben. Fagyasztani még nem próbáltam, ha valakinek van ezzel kapcsolatban tapasztalata, ossza meg velünk! 
A kihűlt tökpüréhez kevertem a tejfölt, belereszeltem a sajtot, hozzáadtam a megdinsztelt hagymát és két tojássárgáját ütöttem bele, míg a fehérjét rögtön abba az edénybe tettem, amiben felvertem. A tökös keveréket ízesítettem sóval, borssal, chilivel, meg petrezselyemmel. A tojásfehérjét kemény habbá vertem, majd óvatosan hozzáforgattam a tökös püréhez és ezt a masszát eloszlattam a réteslapok tetején, majd megszórtam kevés petrezselyemmel. Sajnos most csak szárított volt otthon, de így se volt rossz. Előmelegített sütőben addig sütöttem, míg a tetején a sajt pirulni nem kezdett.

Az eredeti recept a Kreatív konyha, vegetáriánus ételek című szakácskönyvből származik. 

2 megjegyzés:

  1. Finom lehet, én szeretném. Én főzeléknek szoktam eltenni tököt a fagyasztóba, egyszerűen meghántom, lereszelem, és műanyag tasakba téve lefagyasztom. Csombort és kaprot is szoktam melléje tenni, mert azzal a legfinomabb a főzelék:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Kati!

    De jó, hogy reagáltál! A fényképen nem látszik annyira narancssárgának, meg a hozzávalóknál és a bevezetőben sem írtam, csak az elkészítésnél, de ez sütőtökből van. Javítottam magam, végül is nem tök mindegy :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...