Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon szeretek babot fejteni. Kikapcsol, közben lehet nézni az egyik kedvenc kanadai sorozatomat, a Váratlan utazást, persze szigorúan angolul és felirat nélkül. Ezzel is készülök az október 8-án és 10-én esedékes angol nyelvvizsgámra. Drukkoljatok majd!
30 dkg fejtett bab
2 sárgarépa
1 kisebb vöröshagyma
fél csokor petrezselyem
1 kis pohár tejföl
kevés olaj
1-2 evőkanál liszt
pici ecet
ízlés szerint vegeta
só, bors
A hagymát kevés olajon megdinszteljük. Lehúzzuk a tűzről, a megmosott babot hozzáadjuk és annyi vízzel felengedjük, hogy ellepje. Sózzuk, borsozzuk, aki szeretne, tehet bele egy kis vegetát is. Lassú tűzön addig főzzük, amíg majdnem puha nem lesz a bab. Addig megpucoljuk és karikára vágjuk a sárgarépát, valamint elkészítjük a habarást. Ehhez egyszerűen csomómentesen elkeverjük a tejfölben a lisztet. Amikor a répa is puha, akkor felönthetjük még egy kis vízzel, vagy tejjel és behabarjuk. Megvárjuk, míg egyet rottyan, elzárjuk alatta a gázt és hozzákeverjük az apróra vágott petrezselymet és ízlés szerint egy kis ecetet is keverhetünk bele.
Én drukkolok, és finom a főzeléked is.
VálaszTörlésI wish you good luck!
VálaszTörlésSzorítok neked, sok sikert a vizsgádhoz:) Ha tudsz nézz BBC-t, vagy CNN-t, szerintem azokból sokat lehet tanulni.
VálaszTörlésKöszi a drukkolást Mindenkinek! :)
VálaszTörlésMivel tévénk nincs, ezért mostanság a BBC rádió beszélgetős műsorait hallgatom, tök jól fejleszti a hallás utáni szövegértést. A legjobb nekem valami indiai akcentusos szöveg lenne :)