Két dolog volt eddig a konyhában, amitől féltem is, meg vágytam is rá, hogy elkészítsem, mert úgy gondoltam attól leszek igazi felnőtt fakanálforgató. Az egyik a kelt tészta (mér letudva egy éve), a másik pedig az általam "nagy" levesnek titulált tünemény. Ebbe a misztikus csoportba tartozik a gulyásleves, a palócleves és a velőcsontos húsleves. Tegnap gyönyörű cupákokat találtam a Lehelen, szóval vettem kettőt hirtelen felindulásból. Ehhez azért hozzátartozik, hogy a kedves nemrég sóhajtozva említette, hogy úgy szeretne már velős pirítóst enni, hogy ne kelljen számolgatni, jut-e elég mindenkinek, utalván itt a hétvégi szülőknél ebédelésekre. A kis mohó :)
Azzal kezdtem, hogy felmértem a lábosválasztékot itthon. 10 literes fazékból kettőt is találtam (az egyiket a koliból örököltük), de egyiket sem használtam még emlékeim szerint. Na, de ilyen levest nem lehet kisadagban főzni, akkor se ha csak ketten vagyunk a 10 liter leves ellen, majd elhasználom a levét máshoz. Esetleg lefagyasztom. A csontokat lemostam, majd mindkét végüket jól besóztam, hogy ne essen ki belőle a velő. Ezt a nagy okosságot persze nem magamtól tudtam, hanem a neten találtam és a "kitchen emergency" is megerősítette (ez jóanyám telefonszámát takarja). Pár perc múlva feltettem hideg vízben főni a csontokat, annyiban hogy ellepje őket. Most még mehet rá a fedő is, meg nagy lángon főztem. Miután felforrt, hagytam még néhány percig, utána kimostam a fazekat és a lemosott csontokat újra besóztam. Ez meglehetősen gusztustalan része a munkának, nagyon ronda hab jött fel, de ezután a procedúra után nem a levesről kell levadászni a habot, meg trutyit... Újra feltettem a hideg vízben főni a csontokat, de most már a legkisebb lángon. Jöttek sorban a zöldségek és boldogan fejest ugrottak a levesbe. A piacon kaptam zacskóban megpucolva sárgarépát, fehérrépát, zellert, karalábét. Igen praktikus, mert nem tudnék most hirtelen mit kezdeni a zellerrel, meg a karalábéval, ha egy-egy egészet megvettem volna. Viszont a kelkáposztából muszáj volt egy egész fejet vennem, annyira szépek voltak. Amúgy is szerepel a tervek között egy rakott kelkáposzta. Ebből egy levelet leszedtem, megmostam, összehajtogattam és cérnával megkötöztem. A 6 darab fokhagyma lehet, hogy kicsit túlzás, de az emberem nagyon szereti a levesben főtt fokhagymát, így ez is miatta van :) Ment még bele bors, pici chilipor, késhegyni szerecsendió. Sóznom nem is kellett, mert ugye a csontok vége elég sós volt. Ha nem lennénk biztosak a fűszerezésben, mehet bele egy-két húsleveskocka. Úgy másfél óra múlva megnéztem, hogy mi a helyzet, aztán rá kellett jönnöm, hogy a legkisebb láng mégsem elég 10 liter felmelegítésére, úgyhogy egy picit feljebb tekertem. Mikor a zöldségek már kezdtek puhulni, elkészítettem a grízgaluskát. Először cérnametélttel szerettem volna, de az nincs itthon. Egy tojást felütöttem, pici sót tettem bele (lehet vegetát is, aki úgy szereti), egy lapos evőkanálnyi puha teavajat (lehet zsírral is, de már így is elég zsírosnak láttam a leves tetejét) és annyi búzadarát, hogy tejföl állagú legyen. Hagytam 5-10 percet pihenni, aztán beleszaggattam a levesbe villával. Hát nem sikerültek egyformára, de azért nem esett szét és a belseje is megpuhult. Délután 4 körül zöldségeltem be a levest, este 10-kor már jó is volt. És hát az első ilyen nagy levesem, ezért persze meg kellett kóstolni. Hát mit ne mondjak, nem egy könnyű vacsora... A velő az mind el is fogyott, pirítóson megsózva. Azért ma reggel leszedtem a leves tetejéről a megfagyott zsírcseppeket egy jó részét, azért ettől még nem lett fogyókúrás, viszont remélem a csúnya náthámon segíteni fog.
